A Kemoterápia Mérgezhet, De Ezen Az Orvoson Nem

2024 Szerző: Daisy Haig | [email protected]. Utoljára módosítva: 2023-12-17 03:09

Minden kemoterápiás megbeszélésre érkező háziállathoz külön rutin vonatkozik. A tulajdonosok megérkeznek, és technikus fogadja őket, aki több kérdést tesz fel azzal kapcsolatban, hogyan áll a kedvence, és hogy felmerültek-e komplikációk egy korábbi kezelés miatt.

Ha minden „status quo”, akkor a beteget a kezelési területünkre viszik, ahol feljegyzik életfontosságú paramétereiket (hőmérséklet, pulzus, légzésszám és testtömeg), és a szükséges vérmintákat levonják és lefuttatják a mi laboratórium.

Ezután teljes fizikális vizsgálatot hajtok végre, és megbizonyosodom arról, hogy nincsenek ellenjavallatok a kezelésre (vagyis a kezelés visszatartásának egészségügyi okai).

Az onkológiai technikus lekérdezi a laboratóriumi eredményeket, megvizsgálva a nyomtatott anyagot annak esetleges jeleit illetően, hogy a vérgépek összeomlanak, és ha szükséges, vérkenetet készít, hogy az automatizált eredményekkel együtt értelmezzem őket.

Áttekintem az eredményeket, majd kiírom a kemoterápiás gyógyszer receptjét, beleértve az összes kapcsolódó számítást, meghatározva a gyógyszer mennyiségét mind milligrammban, mind adott esetben milliliterben, és megismételve az alkalmazás módját (pl. Intravénásan, szubkután, orálisan). Ezután az adagolás beadásáért felelős szakember kétszer ellenőriz minden számítást.

A beteg testtömegét, gyógyszerét, adagolását és mennyiségét, valamint laboratóriumi munkájának eredményeit manuálisan beírják a „kemoterápiás folyamatlapra”, amely kézzelfogható nyilvántartást tartalmaz az összes korábbi kezelésről.

Az aktuális dózisokat adott esetben ellenőrizzük a beteg korábbi dózisaival. Például összehasonlítjuk aktuális súlyukat, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy az a korábbi súlyukon belül van-e, hogy a megfelelő egységekben rögzítették-e (kilogramm kontra font), és hogy a kemoterápia dózisa hasonló-e egy előző látogatáskor.

Ez a részletekre való figyelem nevetségesen unalmasnak tűnhet. Miért veszik annyira igénybe a gyógyszer beadásának folyamatát, különösen akkor, ha ez a beteg korábban már többször is kapta ugyanazt a gyógyszert? Mi a lényeg az általunk előírt események rendezett menetelése mögött?

A válasz a kemoterápiás gyógyszerek szűk terápiás indexében rejlik.

A terápiás index a jótékony hatás eléréséhez szükséges gyógyszermennyiség és a toxicitást okozó mennyiség összehasonlítására utal.

Paracelsus, egy 16. századi filozófus kijelentette: „Minden dolog méreg, és semmi sem méreg nélküli; csak az adag miatt a dolog nem méreg.” Ezt gyakran úgy fogalmazzák meg, hogy "a dózis teszi a mérget" (latinul: sola dosis facit venenum), amely a terápiás index alapjainak kiváló összefoglalása.

Minden vényköteles gyógyszernek terápiás indexe van. Ennek az indexnek a legalacsonyabb margója alatti dózis a hatékonyság hiányát eredményezi. A legmagasabb határ feletti dózis mellékhatásokhoz vezethet. A legszélsőségesebb esetekben a mellékhatások megegyezhetnek a halállal. A terápiás indexen belüli adagok hatékonyak lesznek a kérdéses állapot kezelésében, de nem mérgezőek maradnak a beteg egészséges sejtjeire.

Néhány receptnek széles terápiás indexe van, és az állatorvosok számára sok a „csónakázó szoba” abban, amit az adott beteg nagysága alapján lehet kiadni.

Például ugyanaz az antibiotikum pontos dózisa ugyanolyan terápiás lehet egy 30 font kutyánál, mint egy 50 font kutyánál. Hasonlóképpen, egy 50 kg-os kutyának 2-3 tablettát lehet felírni egy adott fájdalomcsillapítóból, amelyet 8-12 óránként kell beadni. E gyógyszerek széles terápiás indexe lehetővé teszi az ilyen variációkat.

A kemoterápiás gyógyszerek viszont alig vagy egyáltalán nem rendelkeznek biztonsági területtel, és nagyon szűk terápiás indexük van. Ez azt jelenti, hogy a kemoterápiás gyógyszer dózisa, amely a rákellenes hatás kiváltásához szükséges, nagyon hasonló ahhoz, amely káros hatásokat okoz.

Ezért a számításban elkövetett enyhe hiba, amely akár a gyógyszer túlzott túladagolásához is vezethet, katasztrofális hatásokat okozhat az adott beteg számára. Ezekben az esetekben a beteg egészséges szövetei olyan gyógyszerszintnek vannak kitéve, amely a legjobb esetben is mérsékelten károsíthatja vagy tartósan befolyásolhatja, a legrosszabb esetben pedig végzetes reakciót válthat ki.

Lehetséges, hogy több rákot gyógyíthatunk háziállatoknál, ha nagyobb adag kemoterápiát adhatnánk nekik, de ezeket az állatokat a halál szélére is hoznánk minden lehetséges siker előtt. Ez sem etikailag, sem pénzügyileg nem megvalósítható lehetőség az állatgyógyászatban. Sokkal magasabb a halálozás aránya a kezelés miatt, mivel a betegek nagy számát elveszítjük a kezeléssel járó szövődmények helyett a betegség miatt.

Bánatos lennék, ha nem ismerném el, hogy a kemoterápia adagolásával kapcsolatos szorongásom legalább egy része A típusú személyiségemből fakad. Ismert, hogy többször kiszámoltam és újraszámoltam az adagokat, mielőtt remeket adtam volna a vényre (és még folytattam a számítások újbóli ellenőrzését a gyógyszer beadásakor). Paranoiám abból fakad, hogy tudok minden olyan dolgot, amely rosszul fordulhat elő, ha a terápiás indexet megsértik. Azonban minden bizonnyal egy apró kényszer is táplálja, mivel hajlamosabb vagyok rögeszmésebben viselkedni az ilyen részletek iránt, mint kollégáim.

Megfelelő és aprólékos figyelemmel a részletekre, biztosítom, hogy az általam felírt kemoterápiás gyógyszerek terápiás indexét ne sértsék és elkerüljék a hibákat.

Bár minden bizonnyal monoton annyi extra lépést végrehajtani minden találkozóra, a folyamat elengedhetetlen annak garantálásához, hogy a pácienseimet ugyanolyan szintű ellátással kezeljék, mint amit magamtól elvárnék.

Az adag minden bizonnyal meghozza a mérget, de az órámon nem engedélyezett mérgezés.

Dr. Joanne Intile