Ausztrál Szarvasmarha Kutyafajta Hipoallergén, Egészségi és életre Szóló

2024 Szerző: Daisy Haig | [email protected]. Utoljára módosítva: 2023-12-17 03:09

Az ausztrál szarvasmarha kutya vagy ausztrál Heeler igazi kék ausztrál őshonos. Ahogy a neve is sugallja, ezt a fajtát hagyományosan szarvasmarha-tereléshez használták, és munkakutyaként megőrizte népszerű helyét a szarvasmarhákkal való lágy, de határozott harapása, kivételes problémamegoldó képességei és lenyűgöző intelligenciája miatt. Munkakutyaként vagy a nagy energiájú család társaként az ausztrál engedelmes és hűséges; a tökéletes fajta mindenkinek, aki mindig úton van.

Fizikai jellemzők

Az ausztrál szarvasmarha-kutyák a Dingo fizikai tükre, bár kissé vastagabb testűek, csendesek és szelídek. A Heeler kabátja be van pipálva, ami azt jelenti, hogy a szőrök a hajszálak mentén különböző színűek. A közepes textúrájú külső szőrzet egyenes, testhez közel és közepesen rövid, míg az aljszőrzet rövid és jelentős. Ez a külső kabát nehezebben tapintható, ellenáll az esőnek és lehetővé teszi a túlélést ausztrál zord körülmények között. A két szokásos szín vörös és kék, néha maszk a szem felett, és néha nem. Bármelyik megjelenés elfogadható. A test izmos és tömör, közepes méretű, körülbelül 17-20 hüvelyk magas a marmagasságánál. Kicsit hosszabb, mint a magasabb, alacsonyan beállított farokkal és széles fejjel.

Az ausztrál szarvasmarha kutyák nem fáradnak könnyen, képesek hosszú órákon át dolgozni vagy gyakorolni, sőt, akkor működnek a legjobban, ha nehéz feladatok elé állítják őket. Gyors futók és gyorsak az irányváltásban - mivel nehéz szarvasmarhákkal kell dolgozniuk. A Heeler mozgása sportos, mozgékony és kecses egységben, a hátsótól a vállig és az elülső lábig.

Személyiség és temperamentum

Az ausztrál szarvasmarha kutyák olyan makacssággal rendelkeznek, amely kiváló eredményt nyújt számukra, és készek megfelelni a legnehezebb kihívásoknak is. Természetükben függetlenek, de teljes mértékben bizalomra érdemesek, és képesek az állomány irányítása alatt maradni. Szükséges azonban, hogy a tulajdonos kérdés nélkül felvállalja a mester - vagy a falkavezér szerepét -, mivel ennek a fajtának erős fészkes ösztöne van. Heelernek éles az elméje, ezért rendszeres fizikai és mentális gyakorlatokat kell végeznie neki, hogy képesek legyenek koncentrálni és jól reagálni. A Heeler jólétéhez elengedhetetlen a rendszeres szabadtér-gyakorlat. Ha irányítás nélkül maradnak, meg fogják keresni a maguk elfoglalásának módjait, ami balhékhoz vezethet. Másrészről, ez a fajta köztudottan felkapja magát, és a játékidő után elteszi a játékokat.

Jók a gyerekekkel, de hajlamosak lehetnek arra, hogy megpróbálják irányítani mozgásukat, "tereljék" a gyerekeket. Idegeneknél a fajta szokásos elvárása a félénkség és az óvatosság. A hagyományos munkakörnyezeten kívül, amelyre ezt a fajtát tervezték, különösen alkalmas egy aktív, kalandos életre, például túrázásra, táborozásra vagy egyéb szabadtéri tevékenységekre.

Gondoskodás

Az ausztrál szarvasmarha kutyák hűvös és mérsékelt éghajlati viszonyok között is életben maradhatnak. Különösen az ausztrál vadászterület olykor zord környezete miatt tenyésztették őket. Élhetnek egy biztonságos menedékhelyen a szabadban, de a házban is jól teljesítenek a családdal. A bőséges fizikai és szellemi testmozgás, esetleg hosszú gyaloglás vagy kocogás, vagy speciálisan kialakított agilitási gyakorlatok, például frizbi vagy tanfolyam futás segítik a Hellert fitt állapotban maradni és felesleges energiáját elkölteni. Az ápolás elég könnyű, alkalmi fésüléssel és ecseteléssel ösztönzi a hajforgalmat, a heti fürdés mellett.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni az ausztrál szarvasmarha kutya fittségének engedelmesség és intellektuális kihívások fontosságát. Munka nélküli Heeler csalódott és boldogtalan lesz. Alkalmatlanok lakóélethez, vagy mozgásukat korlátozó környezetben élni.

Egészség

Az ausztrál szarvasmarha kutyák élettartama körülbelül 10–13 év. A legfontosabb egészségügyi problémák közé tartozik a progresszív retina atrófia (PRA), a kutya csípő dysplasia (CHD), a könyök diszplázia, a süketség és az Osteochondrosis Dissecans (OCD). Ezeken kívül néhány olyan betegség, amely alkalmanként megfigyelhető bennük, a lencsefény, a szürkehályog, a con Willebrand-kór (vWD) és a perzisztáló pupilla membrán (PPM). Ezért célszerű rendszeresen ellenőrizni a szemet, a csípőt, a könyököt és a füleket.

Történelem és háttér

Az ausztrál szarvasmarha kutyákat korábban Queensland Blue Heelers és ausztrál Heelers fajtanevekkel ismerték. Gyakran még mindig ausztrál vagy kék sarokként emlegetik őket. Kezdetük az 1800-as évekre vezethető vissza, amikor a Nagy-Britanniából Ausztráliába emigrált marhapásztorok megállapították, hogy a magukkal hozott juhterelő kutyák nem alkalmazkodnak a hátország zordabb környezetéhez.

A Smithfield-kutyáknak, ahogy hívták, vastag kabátjaik voltak, amelyek jól illettek számukra még Londonban, de Ausztráliában túl nehezek voltak. A Ranchers panaszkodott arra is, hogy Smithfieldék túlságosan keményen haraptak és túlságosan ugattak, emiatt szarvasmarháik aggódtak és hajlamosabbak voltak a kisebb súlyra. Egy olyan kutya iránti igény, amely nehéz körülmények között képes túlélni a durva traktusokban, és kezelheti a szarvasmarhákat anélkül, hogy túl zavarba jönne vagy durva lenne a tehenekkel, hosszú fajtakísérletezéshez vezetett, kezdve egy Timmins nevű emberrel, aki keresztezte a Smithfield-et az őslakóval Ausztrál Dingo. Nem volt sikeres párosítás, mivel az ebből eredő utódok túl agresszívek voltak, de a Dingo mint munkatárs kikapcsolódásának kezdete volt. Sikeresebb az új-dél-walesi Thomas Hall volt, aki a Dingo-t keresztezte a Blue Smooth Highland Collie-val. Az utódok itt hasznosabbnak bizonyultak, és Hall Heelere néven ismertté váltak.

Útközben a későbbi tenyészállatok más kutyafajtákat tenyésztettek Hall Heelers-be a faj megerősítése és javítása érdekében, nevezetesen a bikaterrier, amely szívós természetét kölcsönözte. Harry testvérek és Jack Bagust a Hall Heelers egyikével tenyésztették a dalmátot, ami vonzódást adott az emberi társak iránt, munkaképessége miatt pedig a fekete és a tan Kelpie-t. Ezen a ponton alakult ki igazán az ausztrál szarvasmarha kutyafajta.

Az első fajtastandardot Robert Kaleski tenyésztő fogalmazta meg 1902-ben. A legjobb eredményeket a tenyésztési program továbbfejlesztésére használták fel, amíg a fajtát tisztanak nem lehetett tekinteni. A tiszta szarvasmarha-kutya ebből a vonalból eredeztethető a mai szarvasmarha-kutya. A dalmát hozzáadása okozza az ausztrál szarvasmarha kutyakölykök fehér színű születését, de egyébként a fajta alig hasonlít ehhez a „vérrokonhoz”.

A heelerek nagyon lassan nyertek népszerűséget az Egyesült Államokban, 1980-ban végül elismerést kaptak az American Kennel Club-tól. Azóta az ausztrál szarvasmarha kutyák nagy érdemeket mutatnak kiállítási kutyaként.