Altáji Lófajta Hipoallergén, Egészségi és életre Szóló

2024 Szerző: Daisy Haig | [email protected]. Utoljára módosítva: 2023-12-17 03:09

Meglehetősen elterjedt lófajta, az Altáj az egyik legrégebbi fajta, amely manapság Szibériában megtalálható. Nevét az Altaj-hegységről kapta, ahol évszázadokkal ezelőtt a helyi nomád törzsek nevelték és gondozták. Zord környezete miatt az Altáj egyike a manapság létező legkeményebb fajtáknak is.

Fizikai jellemzők

Az Altáj tipikusan izmos, erőteljes hátúttal, rövid, mégis erős lábakkal és húsos, vaskos nyakkal. Körülbelül 13–14 kézmagasságban (52–56 hüvelyk, 133–142 centiméter) áll, és a háta közepén enyhe bemélyedés van, emiatt hajlamos a túl lejtésre és a csánk meghajlásra.

Az altáji kabát közös színei: fekete és szürke, öböl és gesztenye. Néhány ritka Altajban azonban a kubáris mintázat vagy a "leopárd foltok" vannak. Ezenkívül az altáji állomány javítására tett erőfeszítések az Appaloosa-minta elvesztéséhez vezettek.

Személyiség és temperamentum

Az Altáj kivételesen képes alkalmazkodni a zord éghajlathoz és körülményekhez. Még a keresztezett altáji lovak is mutatják ezt a tulajdonságot, bár jellemzően nagyobbak és tömegesebbek, mint a tiszta altáji fajták. Az altáji fajtát szintén nagyon könnyű fenntartani és kezelni. Kevés különös gondozást igényel, különösen akkor, ha az egész éven át tartó legelőkön szabadon barangolhatunk.

Történelem és háttér

Az Alta Kaya, közismertebb nevén Altáj, származási helyéről, az Altáj-hegységről kapta a nevét. Ezeket a lovakat évszázadokkal ezelőtt főként a nomád törzsek használták fel és tartó lovakként. Látva, hogy származási területük sivár, hideg és általában durva, az altáji lovaknak nagyon erős és szívós alkatúaknak kellett lenniük. Emberi mestereik - az Altáj-hegység nomádjai - nem részesítettek különösebb bánásmódban vagy gondozásban. Leginkább megengedték maguknak, hogy megvédjék magukat.

Ez vezetett az altáji fajtához tartozó legalkalmasabbak kiválasztásához. Kizárólag a biztos lábú, izmos és durva lovak, szívós lábakkal, erős tüdővel, szívvel és inakkal tudtak életben maradni a hegyekben, és a törzsek lovagló és farkas lovakként vették őket magukra. Mint ilyen, az Altaj az egyik legkeményebb lófajta a világon, mivel ezeket a lovakat nagyon éghajlaton és környezeti körülmények között használják.

A 20. század elején - különösen a forradalom után - a szovjet kormány az altáji fajta fejlesztésére gondolt. Sok altáji ló összegyűjtése után az oroszok összehangolt erőfeszítéseket tettek az altáj keresztezésére más létező orosz fajtákkal, például az orlovi ügetőkkel és a donokkal, valamint a félvérű lovakkal.

A keresztezési kísérletek eredménye a még mindig szívós, de nagyobb altáji ló. Miután megkapta a forma és az állóképesség megfelelő keverékét, a tenyésztők ezután továbbhaladtak a hibrid Altai több tenyésztésére. Más szóval, a keresztezés eredményét - a továbbfejlesztett altáji fajtát - ezután más altáji lovakkal tenyésztették, amelyek szintén a keresztezési kísérletek eredményeként jöttek létre. Az 1970-es években felmérték a további tenyésztés eredményeit, és összegyűjtötték a legjobbakat közülük. Közel 700 kancát tereltek tenyésztő gazdaságokban, és a legjobb altáji állomány megőrzésére használták fel őket.

Ma ez a fajta is létezik őslakos formájában. Vagyis a bennszülött és tiszta Altáj ezrei, amelyek nem voltak a 20. században végzett kiterjedt keresztezési kísérletek alatt, még mindig megtalálhatók a Felső-Altáj-hegységben.